Robotech – The Shadow Chronicles (Robotech: The Shadow Chronicles) |
|
![]() A másfél órás mozi a sorozat utáni történéseket követi. 2044-ben járunk, és a REF (Robotech Felderítõ Erõk) csapatok egy utolsó csapást akarnak mérni az Invidekra, hogy visszafoglalják a Földet. Mint ismert, az Invidek elfoglalták a Földet és vele együtt a Prokulturát is, amit ugyebár a sorozatban is láthattunk. Az emberek egy új álcázórendszerrel szerelték fel a hajóikat és repülõjeiket, az úgynevezett – Shadow tehnológiával-, amit a Haydonit fajtól kaptak. Ennek köszönhetõen sikerül elérniük, hogy az Invidek elhagyják a Földet. De sajnos az összes Prokulturát is elviszik magukkal, és így csak 1 évre elég energiájuk marad az emberi hajóknak a mûködéshez. De nem csak ez a gond! Ugyanis akik az új technológiát adták az embereknek, a Haydoniak, el akarják pusztítani azokat a fajokat, akik a Prokulturát használják, beleértve ide az embereket és az Invideket is, akiknek a szülõföldjét már elpusztították régen. Tehát miután sikerült felszabadítani a Földet, most még nagyobb ellenséggel kell szembenézniük az embereknek. |
|
| Főbb szerepekben: Rajzfilmfigurák | |
| Anime, Animációs | |
| ADATLAP | |
| Magyar cím: Robotech - The Shadow Chronicles Eredeti cím: Robotech: The Shadow Chronicles Hossz: 88 perc |
Gyártási év: 2007 Gyártó ország: Amerikai Rendezte: Tommy Yune - Dong Wook Lee |
| FILMELŐZETES | |
| Ehhez a filmhez jelenleg nincs előzetesünk! | |
![]() | |
Adatbázisba került: 2010. April 11. | |








