Yu Yu Hakuso – A szellemfiú (Yu Yu Hakusho : Ghost Files) |
|
![]() Yusuke Urameshi 14 éves diák, a történet főszereplője, amely a fiú halálával kezdődik. Yu Yu először nem érti, mi történt vele, majd visszaemlékszik a halálára. Főhősünk kicsit, verekedős, lusta, iskolakerülő srác, de azért jószívű, aki akkor hal meg, amikor megment egy kisfiút. A már szellem Yu Yu-t megszólítja egy különös lány, Botan. Botan elmondja magáról, hogy a szellemvilágnak dolgozik és a holt lelkeket kíséri a másvilágra, (mint Kharón a görög mitológiában). Megtudjuk tőle azt is, hogy a léha és nemtörődöm Yusuke sorsában nem szerepelt ez a baleset, nem nézték ki belőle, hogy a kisfiú segítségére siet, így nem tudja befogadni se a Menny, se a Pokol. Viszont visszatérhet az életbe, ha kiáll egy próbát.Először nem akar élni a lehetőséggel, úgy véli, jobb neki is és a környezetének is, ha szellem marad. És valóban ez a látszat, anyja nem törődik vele igazán, iskolatársai nem kedvelik, félnek tőle, és mindenféle rémhíreket terjesztenek róla, az iskola tanárai sokat piszkálják és a környék többi bandái is állandóan meg akarják verni, bár ez sosem sikerül nekik, Yusuke ugyanis erős, ügyes fiú. Ám halála után a virrasztásnál látja, hogy akik ismerték, azért sajnálják, hogy meghalt és szomorúak miatta, főleg a barátnője, Keiko, de az édesanyja, sőt az iskolaigazgató is, nem beszélve Kuwabaráról, a haragosai legkitartóbbikáról. Ezek az élmények végülis meggyőzik és elvállalja a próbát, ami persze egyáltalán nem könnyű és sok viszontagság árán térhet csak vissza a testébe. Miután feltámadt, Koenma a Szellemvilág urának, Yama királynak fia felkéri, hogy életéért cserébe legyen a Szellemvilág detektívje és harcoljon az emberek világában a démonikus erők ellen. Először persze ehhez sincs sok kedve, de végül belemegy és új különleges képességek és eszközök birtokosa lesz. Miután elvállalta a feladatot, egyből a mélyvízbe dobják, ugyanis három veszélyes szörny, Hiei, Kurama és Guki elrabolta a Szellemvilág három legveszélyesebb kincsét, ezeket kell visszaszereznie. |
|
| Főbb szerepekben: Rajzfilmfigurák | |
| Anime, Animációs, Sorozat | |
| ADATLAP | |
| Magyar cím: Yu Yu Hakuso - A szellemfiú Eredeti cím: Yu Yu Hakusho : Ghost Files Hossz: 125 perc |
Gyártási év: 2002 Gyártó ország: Japán Rendezte: Noriyuki Abe |
| FILMELŐZETES | |
| Ehhez a filmhez jelenleg nincs előzetesünk! | |
![]() | |
Adatbázisba került: 2010. April 12. | |








